2012. december 26., szerda

Karácsonyfa-díszítő partit tartott a vámpír pár

Ha tehetnék, elkerülnék a nyilvánosságot. Amilyen messzire csak lehet. Hiszen annyi minden vannak már túl, épp itt lenne az ideje, hogy kizárólag együtt legyenek és egymásra figyeljenek. És a családjukra.

Robert Pattinson és Kristen Stewart ezért úgy döntött, hogy közös karácsonyfa-díszítő partira hívja meg Kristen Las Feliz-i házába a teljes családot, valamint a barátokat. Hogy az esemény pontosan hogyan is zajlott, arról nem szivárogtak ki hírek, de annyit azért tudni lehet, Robert tökéletesen érezte magát.

Abban a házban, amelyet Kristen a szakításuk után vásárolt. Itt ugyanis nincsenek olyan nyomasztó emlékek, amelyek a közelmúlt viharos történéseire emlékeztetnék őket. Kristen hálás a sorsnak, de legalábbis Robertnek, hogy a fiú a megcsalás után végül képes volt továbblépni és újra örök szerelembe esni vele.

"Kristen végtelenül boldog, hogy Robbal együtt tért vissza a házába. A lehető legtöbb időt szeretnék most együtt tölteni, mindaddig, míg Rob újra útra nem kel a következő forgatásra, januárban" - mondta a pár egyik névtelen ismerőse.


 

2012. december 21., péntek

Villantott a Twilight sztárja

Kristen Stewart és Robert Pattinson általában teljesen elnyomja a Twilight-filmek többi szereplőjét, és így kevés figyelem irányul rájuk. Ám most Elizabeth Reaser kihasználta, hogy a producerek nem küldték el a sorozat utolsó részének Hong Kong-i premierjére a két elsőszámú sztárt. A harminchét éves színésznő egy aprócska miniruhában jelent meg a film sajtókonferenciáján, ami már attól is vonzotta a tekinteteket, hogy teljesen átlátszó volt. Ám amikor Elizabeth óvatlanul szétpakolta a lábait, és felfedte a bugyiját, végleg minden szempár rászegeződött.

A villantást Liz percekig nem vette észre, és nyugodtan beszélt tovább arról, hogy milyen volt fényben járó vámpírnak lenni a vásznon. Ám gyanús lett neki, hogy egyre kevesebb kérdés érkezik hozzá, és mindenki - élen a fotósokkal - nem pont éppen a fejére koncentrál. Amikor lenézett, persze felfedezte a divatbalesetet, elvörösödve lejjebb húzta a ruháját, és úgy összeszorította a combjait, hogy egy milliméternyi rést sem maradt közte.


2012. november 22., csütörtök

Taylor Lautner a való életben is ötödik kerék

Az Alkonyat-filmek farkasfiúja örül, hogy a kamaszok kedvenc szerelmespárja kibékült, mert így nem kell választania jóbarátai közül. Múlt pénteken egy berlini bowling klubban, a Berolina Bowling Lounge-ban látták együtt a három tinibálványt, amint önfeledten játszottak.
Közben a mozikban dübörög a vámpírsztori befejező része, aminek a promóciója még mindig tart, pedig a Hajnalhasadás 2. szép számokat produkál a kasszáknál. Legutóbb Kristen Stewart volt Conan O’Brian talk show-jának vendége, ahol a műsorvezető a dohányzásról faggatta a színésznőt.
- Inkább kocabagós voltam, mint nikotinfüggő - mondta Stewart, aki nemrég szokott le káros szenvedélyéről. - Csupán az esett jól, hogy valami van a számban.

Míg Pattinson és Stewart sorra írja alá a szerződéseket új filmekhez, Lautnernek mintha elakadt volna a szekere. Bár van két film az előjegyzésében 2013-ra és 2014-re, egyikről sem hallani semmit, míg a híres szerelmespár újabb és újabb szerepeiről rendszeresen beszámolnak. Lautnernek a szerelmi élete is pang, a Taylor Swifttel való szakítás óta nem igazán jött össze neki kapcsolat, bár nemrég együtt látták a Pretty Little Liars egyik főszereplőjével, a szőke Ashley Bensonnal, ezek a randik is csak időtöltésnek bizonyultak. Talán ha lecseng az Alkonyat-láz, Taylor is megtalálja a helyét a filmiparban.


2012. november 16., péntek

Twilight-gardrób

Amikor Bella (Kristen Stewart) a film elején felébred, ez a szexi, testrefeszülő királykék miniruha van rajta, amihez hasonlót már 4800 forintért találsz az ASOS-on! Egy szexi vékony övvel nagyon jól néz ki...



Carmen (Mía Maestro) egy pihe-puha (reméljük mű)szőrme nyakmelegítőben indul a Volturik elleni csatába. Ugyanilyen színű és fazonú belebújós műszőr sálat találsz ITT, 7500-ért!







 A két amazon, Senna és Zafrina imádják az azték-mintás cuccokat, és szerintünk ha a dzsungelből elindulnának a nagyvárosba shoppingolni, tuti, hogy beszereznének egy ilyen dögös kis táskát, főleg, mivel csak 6800 forintba kerül. /KATT IDE/



 Ha a vámpírok helyett a vérfarkasokért rajongasz, mutasd is ki, és rendelj egy párat ebből a cuki, aranyszínű fülbevalóból! Ha 1500 forintért szerinted is simán megéri, katt IDE!

2012. november 14., szerda

Hajnalhasadás 2. filmzene